🎬 Film Újság ⭐ Kedvencek Filmek: 17728
Oldalanként: Kategória: Év: Gyártó: Értékelés:
Rendezés:
Az utolsó vacsora
(1995) ⭐ 6.5 (290)
Vígjáték Thriller Bűnügyi Dráma
Egy megrázó élmény után néhány fiatal őrült elhatározásra jut: megszabadítják a világot a veszélyes emberektől. Vacsorákat rendeznek, ahol a kiszemelt áldozatok mit sem sejtve kedvükre esznek és kedélyesen beszélgetnek mindaddig, míg a házigazdák elő nem vesznek egy baljós kék üveget. Minden egyes vacsora egy-egy hullával és egy újabb paradicsombokorral végződik a hátsó kertben.
▶ Trailer
Trespass
(1992) ⭐ 6.3 (206)
Akció Thriller Bűnügyi
Vince és Don, két tűzoltó, egy tűzesetnél titokzatos dokumentumra bukkan. Egy ötven évvel ezelőtt elkövetett műkincsrablás tettese írta le benne az ellopott aranytárgyak rejtekhelyét. A két tűzoltó egy percig sem habozva a megjelölt helyszínre utazik, ahol könnyen megtalálják a kincs rejtekhelyét, egy külvárosi épületet. A bajok csak akkor kezdődnek, amikor szemtanúi lesznek egy gyilkosságnak, amit a helyi gengszterbanda követ el. Menekülniük kellene, de a kincset sem akarják otthagyni. A gengszterek pedig körülveszik az épületet.
▶ Trailer
A sárkányölő
(1981) ⭐ 6.5 (300)
Fantasy Kaland
Az öreg varázsló fogadja egy szegény ország követeit, akik a segítségét kérik. Királyuk ugyanis megalkudott az országot fenyegető sárkánnyal, és félévente egy fiatal lányt áldoznak neki. Cserébe a sárkány békén hagyja a népet. Az emberek azonban szeretnének megszabadulni a gyűlölt sárkánytól, ezért kérik a varázsló segítségét. A varázsló azonban meghal, mielőtt segíteni tudna, ezért tanítványára vár a nagy feladat, hogy szembeszálljon a sárkánnyal...
▶ Trailer
A rémület ivadékai
(1980) ⭐ 5.2 (137)
Sci-Fi Horror
Egy kávészállító szellemhajóra bukkannak a New York-i kikötőben. A legénységnek nyoma veszett, a dobozokban pedig kávé helyett idegen lények focilabda méretű, zöld tojásait találja meg a rendőrség különleges egysége, amelyek hő hatására hirtelen szétrobbannak, halálosan maró savas folyadékot spriccelve a közelben állókra. Később aztán kiderül, hogy a tojásokat valójában a Mars-expedicíó során hozták a földre, ám nem sokkal a visszatérés után az egyik asztronauta meghalt, a másik pedig egyszerűen megzavarodott.
▶ Trailer
Félholt 2.
(2007) ⭐ 5.6 (45)
Bűnügyi Akció
A nagy sikerű Félholt ütős folytatásában a pankráció nagyágyúja, Bill Goldberg, és a Dogg Pound hip-hop duó tagja, Ricardo "Kurupt" Brown, találják magukat egy élethalálharc középpontjában. Twitch, a szigorú Creighton Fegyintézet új lakója éppen látogatót vár, amikor két rivális banda összecsap a börtön irányításáért. Twitch megpróbál összebarátkozni a csendes Burke-kel, akit az egyik bandavezér meggyilkolásával vádolnak. A két fegyenc kénytelen összefogni, hogy életben maradjon és megmentse szeretteit, akik a börtön lezárásakor az épületben rekedtek.
▶ Trailer
Agyatlan ágyasok
(2003) ⭐ 5.1 (159)
Vígjáték
Newmar szerelmes Adrienne-be. Tony barátnője, Claire félreért egy helyzetet, aminek következtében azt hiszi, hogy Tony teherbe ejtette Adrienne-t, aki azt gondolja, hogy Claire a kölcsönvett táska miatt aggódik. Valaki rendel egy Dominique nevű callgirlt, majd megérkezik Dominique, a francia cserediák. Mindeközben a kollégiumból elutazik a felügyelő
▶ Trailer
A paradicsom fantomja
(1974) ⭐ 7.5 (707)
Zenei Vígjáték Horror
Swan, a megszállott lemezkiadó eladja lelkét az ördögnek, aki cserébe sikert és hírnevet ígér. A Paradicsom Rockszínház megnyitó ünnepségére azonban még hiányzik a zene. Swan elhatározza, hogy megszerzi Winslow Leach, a félénk, ám zseniális rockzeneszerző legújabb művét. Leach ellenáll neki, de szörnyű baleset éri, eltorzult arcát kísérteties maszk mögé rejtve a Paradicsomban keres menedéket, s iszonyú bosszút esküszik... A meghökkentés nagymestere, Brian De Palma műve Az operaház fantomja különös, kísérteties és egyben mulatságos változata, s egyúttal valóságos ínyencfalat a bizarr és hátborzongató filmek kedvelői számára.
▶ Trailer
Cat Run 2
(2014) ⭐ 4.7 (50)
Akció Vígjáték
Anthony és Julian elutaznak New Jerseybe bulizni. Amíg Anthony egy főzőversenyen akar részt venni , addig Julian tervezi hogy meglátogatja a családját. Julian megtudja, hogy az unokatestvérét meggyanúsították, hogy részt vett egy mészárlásban, amiben magas rangú tisztviselőket öltek meg orosz orgyilkosok. A család megítélésének érdekében kényszeríti Anthonyt arra, hogy kiderítsék ezeket a vádakat, így az utazás során kipróbálják magukat nyomozóként, és a nyaralás egy veszélyes leleplező projektté alakul át. Belenyúlnak egy olyan katonai titokba ami a nemzetbiztonságot is veszélyezteti.
A 3 nindzsa nem hátrál
(1998) ⭐ 4.8 (208)
Családi Akció Vígjáték
A kis J.P. a vidámparkban ünnepli születésnapját testvéreivel és barátaival. Épp azon a napon, amikor utoljára lép fel kedvenc tévéhőse, Dave Dragon, és amikor a velejéig gonosz Medusa embereivel megszállja a vidámparkot. A szőke démon tíz millió dollárt követel a tulajdonostól, különben felrobbantja a vidámparkot. A három nindzsa, azaz testvér, J.P., Rocky és Colt ezúttal Dave Dragon segítségével természetesen szembeszáll a rosszfiúkkal, és onnantól kezdve a vidámparkban áll a bál.
Végzetes vágyak bárja
(1987) ⭐ 5.5 (34)
Vígjáték Horror
Joe csapos egy bárban, számos női áldozattal mögötte. Kate manikűrösként dolgozik, de a szíve másfelé húzza. "Másodállásban" mindketten gyilkosok. Egymásba habarodnak és közösen nézik ki a csinos topless táncost a következő célpontnak. Találkozásuk idején kezdi őket zsarolni Herman, aki "rangrejtett" szerelő, amúgy civilben meg kannibál. A fölösleges testrészek kezdenek a páros fejére nőni...
▶ Trailer
Gonin
(1995) ⭐ 6.6 (58)
Akció Bűnügyi Thriller Dráma
Bandai egy tokiói bár tulajdonosa, aki egy sikertelen üzletet követően rengeteg pénzzel tartozik a helyi jakuzának. Bandai minden követ megmozgat, hogy előteremtse a pénzt, de kifut az időből, ezért a jakuza főnök emberei üldözőbe veszik. Elkeseredésében Bandai veszélyes tervet eszel ki, hogy pénzhez jusson: alvilági figurákból verbuvál csapatot, hogy kirabolják a főnököt, de semmi sem úgy alakul, ahogy tervezték...
▶ Trailer
Anatómia
(2000) ⭐ 6.1 (304)
Horror Thriller
Az orvostanhallgató Paula kitűnõ tanulmányi eredményei jutalmául részt vehet egy híres anatómia professzor heidelbergi kurzusán. A becsvágyó diáklány az egyetemi város nyári idilljét a high-tech bonctermek krómozott, hűvös világával cseréli fel, mégis, pontosan ez az, amire vágyott. Hamarosan azonban egy ismerõsét látja viszont a boncasztalon. Úgy tűnik, hogy a tiszteletreméltó intézmény falai között gyilkos rejtõzik. A nyomok egy titkos szervezethez vezetnek, amelynek tagjai az anti-hippokratészi eskü szellemében tiltott kísérleteket folytatnak. Az eminens-racionális Paula egy irracionális titok nyomára bukkan és ezzel az õ élete is veszélybe kerül.
▶ Trailer
Az utolsó igaz harcos
(1994) ⭐ 6.7 (40)
Kaland Történelmi
Kalandos és korhű történet a Walt Disney műhelyből az egész család számára. A 17. században élt amerikai indián harcos, Squanto legendás életét követhetjük nyomon a lélegzetelállítóan izgalmas kalandfilmben. A történelem e véres időszakában az Újvilág őslakói és a telepesek között mindennaposak a harcok. Egy ütközet során Squantót fogságba ejtik és Angliába hurcolják - egy olyan országba, melynek sem a nyelvét, sem a szokásait nem ismeri. A fogságba esett harcos azonban nem adja föl: mindenre elszántan küzd szabadságáért, hogy visszatérhessen ősei földjére, ahol menyasszonya várja...
▶ Trailer
A vikingek titka
(2007) ⭐ 5.1 (40)
TV film Horror Rejtély Fantasy
1587-ben 117 bátor angol telepes elindult Amerikába. A Roanoke szigeten telepedtek le, földművelésbe kezdtek, majd nyom nélkül eltűntek. Soha senki nem fejtette meg az eltűnt telepesek rejtélyét. A szárazföldi indiánok törzsfõnöke óva intette a telepeseket az erdõ mélyétõl. Ananaias, a telepesek vezetõje rájön, hogy vérszomjas viking szellemek bolyonganak a szigeten. A szellemek mindenkivel végeznek.
▶ Trailer
A levenger akta
(2013) ⭐ 4.2 (33)
Thriller Horror
Három diák eltűnik egy iparvidéki városkában. A nyomozók találnak a helyszínen egy videofelvételt, amelyet a fiatalok készítettek, és ami alapján megpróbálnak a nyomukra akadni, mielőtt túl késő.
▶ Trailer
A jó, a rossz és Foxi Maxi
(1988) ⭐ 6.6 (14)
Animációs Kaland Vígjáték TV film Western
Foxi Maxit egy vérbeli western-város seriffjévé választják, ám a várost sajnálatos módon megszállta egy mindenre elszánt, fekete kalapos, kígyólelkű gazemberekből álló banda, a Dalton Gang, akik minden áron le akarnak számolni Foxi Maxival. Bár Foxi Maxit elhagyják barátai, Maci Laci, Bubu és Quick Draw McGraw, mégsem marad egyedül, hiszen megismerkedik - és persze rögtön szerelembe is esik - egy indián hercegnővel, Sivatagi Virággal, majd saját megfontolt tempójában nekilát, hogy alkalmasint a helybéli rosszfiúk körmére nézzen.
Nincs kép
Rosamunde Pilcher: A döntő pillanat
(1997) ⭐ —
Romantikus Dráma
Christabel amerikai barátjával hazamegy a szüleihez Skóciába. A 20. Születésnapját ünneplő lányt a szülőkön, a nagyanyján kívül, gyermekkori barátja, Sam is várja. A lány és barátja, Nigel hirtelen ötlettől vezérelve elhatározzák, hogy a születésnapon legyen megtartva az esküvő. A nagymama és az édesapa nem örül a bejelentésnek. Mert nem biztosak a lány jó döntésében, hiszen Sam és Christabel nagyon szerették egymást. A nagymama nem hagyja annyiban az ügyet és akcióba lép. A döntő pillanat az esküvő napján következik be...
Kojak: A könyvelő halála
(1990) ⭐ 6.0 (1)
Thriller Dráma TV film Bűnügyi
Miután egy fiatal nő véletlenül szemtanúja egy maffiacsapásnak egy olasz étteremben, Theo Kojak New York-i rendőrfelügyelőnek meg kell védenie őt egy gátlástalan holland bérgyilkostól, és bíróság elé kell állítania a maffiakirályt, Tony Salduccit.
Ádáz hajsza
(1976) ⭐ 6.5 (20)
Akció Bűnügyi Dráma
Egy ügyészt rablással vádolnak és letartóztatják. A házkutatásnál tárgyi bizonyítékok kerülnek elő. Egyetlen lehetőség marad ezután a hamis vádak tisztázására, ha a tanúk visszavonják a feljelentést, és elismerik a hamis tanúzást. A vádlott tehát megszökik, hogy bizonyítsa ártatlanságát. Marioka ügyész nyomában a rendőrséggel a tanúk felkutatására indul . .
300 mil do nieba
(1989) ⭐ 7.0 (19)
Dráma
▶ Trailer
Út a csúcsra
(1993) ⭐ 6.4 (100)
Dráma Akció Romantikus
Az Ordas Farkasok válságban vannak. Az amerikai egyetemi focicsapat mestere - James Caan - a következő idényre leszerződteti a nagy reményű fekete fiút Barnell Jeffersont és megkezdődik az embert próbáló felkészülés. Az évad jól kezdődik, a játékosok döntő fölénnyel nyerik az első tét meccset. Mikor Joet, a csapat meghatározó egyéniségét ittas vezetés és garázdaság miatt kényszerpihenőre küldik, a döntőbe jutás kétségessé válik. A mester a végsőkig kitart fiai mellett, míg elérkezik az utolsó nap, az utolsó esély arra, hogy feljussanak a csúcsra.
▶ Trailer
Az aranylúd-akták
(1969) ⭐ 5.5 (15)
Dráma Thriller Bűnügyi
Egy amerikai pénzügyőr nyomozó (Yul Brynner) és a Scotland Yard detektívje (Edward Woodward) titkos akcióba kezdenek, hogy leleplezzék az aranylúd nevű brutális pénzhamisító bandát. Meglepő fordulatként azonban az angol partner átáll a másik oldalra.
▶ Trailer
Hanglenyomat
(1998) ⭐ 4.5 (18)
Thriller Dráma Horror
Itt aztán mindenki nyomoz, és általában keresztbe. Nelson Keece, az elismert újságíró példának okáért új sikerkönyvéhez gyűjt adatokat különféle bárokban, női ruhába bújva. Stefannak gyanús Nelson, így ő az áltranszvesztita nyomába ered. Haynes nyomozó pedig a "Los Angeles-i Hasfelmetsző"-ként elhíresült el- meháborodott sorozatgyilkos után kajtat. Hulla hulla hátán - ám a megoldás sokkalta kacifántosabb, mint ahogy sejthetnénk.
▶ Trailer
A mi fiaink
(1991) ⭐ 5.5 (20)
Dráma TV film
Audrey Grant sikeres, diplomás nő, aki elfogadja fia, James nyíltan homoszexuális életstílusát és a fiú viszonyát Donalddal. A kisvárosi pincérnő, Luanne Barnes azonban soha nem tudott beletörődni fia, Donald életmódjába, ezért már évek óta nem beszél vele. James javaslatára Audrey megkeresi Luanne-t, hogy megmondja neki, fia haldoklik. Rábeszéli az asszonyt, hogy látogassa meg Donaldot.
▶ Trailer
Tuti duók
(2000) ⭐ 5.6 (149)
Vígjáték Dráma Zenei
A vígjáték hat idegenről szól, akik az élet különböző útjain járnak, de egy dolog közös bennük: rajonganak a karaokeért. A kisvárosi énekesnő arról álmodozik, hogy sztár lesz belőle; a fiatal taxisofőr az élet értelmét keresi; az ex-szélhámos angyali hangja gyilkos múltját leplezi; a kiégett üzletember ráunt arra, hogy hörcsög módjára gyűjtögessen; az ártatlan Las Vegas-i showgirl, Liv pedig figyelemreméltó kapcsolatot talál egy dörzsölt karaokéshoz. A nebraskai Omahában karaokeversenyt rendeznek, amelynek fődíja 5000 dollár. A résztvevők persze először egymást akarják túllicitálni, aztán rájönnek, hogy a támogatással többre mennek.
▶ Trailer
Országúti vagányok
(1989) ⭐ 5.5 (55)
Vígjáték Bűnügyi Rejtély
Homer egy szelíd, szellemileg visszamaradott férfi, aki autóstoppal próbál hazajutni szülővárosába haldokló édesapjához, hogy hosszú idő után utoljára lássa. Ám nem is sejti, hogy az utazás mennyi veszélyt rejt magában. Már az út elején kirabolják, így az első éjszakát egy roncstelepen tölti, ahol megismerkedik Eddie-vel a vagány, néger nővel, aki megszökött az elmegyógyintézetből. Eddie-t kisebb lopások miatt is körözik, ám mindez már nem sokat számít, mivel állítólagos agydaganata miatt már csak egy hónapja van hátra. Véletlen találkozásuk után a fura páros közösen folytatja az utazást és egy nem mindennapi barátságot köt, amibe még az is belefér, hogy Eddie - egy szörnyű prostituálttal - megszervezze Homer számára a szüzessége elvesztését. Egy ócska tragaccsal, az USA három államán átszáguldva, tébolyultan, egymást segítve keresnek támaszt, hitet, lelki békét, otthont és barátságot...
▶ Trailer
Maailman viimeinen kirjakauppa
(2017) ⭐ —
Dokumentum
▶ Trailer
Mágikus, merész, meseszép utazás
(2025) ⭐ 6.4 (136)
Romantikus Fantasy Dráma
Történetünk központjában Sarah (Margot Robbie) és David (Colin Farrell) állnak, akik egy közös barát esküvőjén találkoznak. Egy különös fordulat nyomán David GPS-e jelzi, hogy kezdődjön egy „nagy, merész, gyönyörű utazás” – és ezzel elindulnak egy csodás, mágikus kalandon, amely során visszalépnek a múltba, újraélnek fontos emlékeket, majd meglátják, mi vár rájuk a jövőben. Az utazás során a múlt fájdalmas és örömteli pillanatai feltárulnak: David visszatér egy korábbi szívfájdalmához, Sarah pedig egy elhunyt családtaggal való valódi találkozás lehetőségét kapja meg. Mindez a jelenben hoz rájuk egy mély érzelmi döntéshelyzetet: tovább folytatják-e az utat együtt a valóságban? (Csillag Lajos)
▶ Trailer
A férfi, aki szerette a nőket
(1977) ⭐ 7.2 (203)
Dráma Vígjáték Romantikus
A női lábak teremtik meg a világ harmóniáját és egységét – vallja Bertrand. Hősünk egész életében mással sem törődött, mint hogy minél közelebb kerüljön a női nemhez, hogy minél több nőt ismerhessen meg, és hogy minél több időt tölthessen nők társaságában. A nők és a női lábak iránti rajongása néha őrült cselekedetekre sarkallja. Például képes összetörni saját kocsiját, csak hogy kideríthesse egy formás lábú nő lakcímét, akit az utcán látott egyszer. Bertrand nem nevezhető nőcsábásznak vagy szoknyavadásznak: szenvedélyes érdeklődését nem pusztán a szexuális vágy táplálja, hanem annál mélyebb csodálat a női nem iránt. Bertrandnak végül különös szenvedélye miatt kell meghalnia. Temetésén pedig csak nők vesznek részt.
▶ Trailer
Bob Lazar: Ufók az 51-es körzetben
(2018) ⭐ 6.2 (139)
Dokumentum
1989-ben Bob Lazar fizikus felfedte az 51-es terület történetét és az amerikai kormány külföldi űrhajókkal kapcsolatos munkáját. Megfújta a kürtöt, megdöbbentette a világot, majd elhallgatott - eddig.
Leszámolás Felsőfokon
(1996) ⭐ 4.6 (21)
Akció Bűnügyi Vígjáték
Mac és Li Ann szeretők és profi tolvajok. Miközben megbízójuk, a hongkongi maffiavezér elől menekülnek, kénytelenek elválni egymástól. Mac börtönbe kerül, másfél év elteltével azonban egy nemzetközi bűnüldöző szervezettől ajánlatot kap a szabadulásra. A cég központjában Vancouverben ismét egy csapatba kerül Livel, aki halottnak hitte. Velük tart a lány új vőlegénye is, aki korábban zsaruként dolgozott.
Halálos kartell
(2015) ⭐ 6.4 (311)
Akció Bűnügyi Thriller
Egy katonából lett törvényen kívülinek könyörtelen harcot kell vívnia a korrupt seriffel és hűséges embereivel, valamint egy veszélyes drogkartellel, hogy megvédje testvérét és annak lányát.
▶ Trailer
Indi, az utolsó kereszteskutya
(2017) ⭐ 4.2 (10)
Családi Fantasy
Jack, az unoka mindent örököl nagyapjától, a vidéki házát, az udvarán a repülővel. Igazi ezermester volt a nagyapa. És nem utolsó sorban egy beszélő kutyát, Indit. Indi nagyon találékony, robbanékony, de utálja a macskákat. Jack édesanyja úgy dönt, hogy vidékre költöznek, a nagyapa házába. Jack, a nagy kamasz mamlasz eleinte tiltakozik, unalmasnak találja a kisvárost, de hamarosan barátokra lel, a szomszédban. Miután nagyapa távozott az élők sorából, a régi házra mások is szemet vetnek, két maszkos rabló, aki azt hiszi, hogy kincset rejt az öreg ház pincéje. Jack és barátai is hamarosan rájönnek, hogy nagyapa pincéjében valami titok lappang. Indi, nagyapa kutyája megmutatja Jack-nek, hogy a pince egyik fala mögött valami van....egy ládika, amelyen Jack neve áll. Vajon mit rejt a ládika, amit nagyapa hagyott hátra.
▶ Trailer
A főparancsnok
(2019) ⭐ 4.0 (67)
Akció
Délkelet- Ázsia csodálatos tájai, kultúrája mögött sötét dolgok rejtőznek: rabszolgaság, prostitúció, drogok és korrupt rendőrők. Jake Alexander, CIA ügynök és csapata eltökélt szándéka, hogy felszámolja a bűnözést ezen a varázslatos vidéken. Egy bevetés alkalmával azonban megölik egyik emberét, a csapat pedig elhatározza, hogy elkapják a gyilkosokat.
▶ Trailer
A magányos zsaru
(1987) ⭐ 6.0 (107)
Akció Bűnügyi Thriller
Stan és Simon elválaszthatatlan rendőrpáros: együtt harcolnak Párizs alvilága ellen, és együtt unják meg azt a mocskot, amivel nap mint nap találkoznak - így aztán együtt határozzák el, hogy visszavonulnak. Csakhogy egy utolsó bevetésen egy rablógyilkos megöli Simont és elmenekül. Stan magához veszi társa magára maradt kisfiát, és türelmesen vár. Hétévnyi türelemre van szüksége ahhoz, hogy újra feltűnjön a színen barátja gyilkosa. Stan természetesen azonnal a nyomába ered.
Álom.net
(2009) ⭐ 2.0 (22)
Vígjáték
Amik egy tinédzser életéből nem maradhatnak ki: szerelem, barátság és rivalizálás. Regina (Labancz Lilla) az iskola egyik legnépszerűbb, legaktívabb tanulója, aki csinos és gazdag is. Magyarországon elsőként megalapítja iskolája pompon-csapatát. Mi ez, ha nem egy hollywoodi álom? Ám egy nap villámcsapásként éri a hír, hogy egy titokzatos e-mailre hivatkozva eltanácsolják őt az iskolából. Az új iskola új barátokat, új kalandokat és persze új gondokat jelent.
▶ Trailer
Nagydumás kiscsajok
(2003) ⭐ 6.9 (989)
Vígjáték Dráma
Molly Gunn az elkényeztetett gazdag lányok életét élte, amíg rocksztár apja élt. Halála után élhetett volna még a hátrahagyott vagyonból, de menedzserük mindenükből kiforgatta a családot. Molly-nak életében először munkát kell keresnie, hogy eltartsa magát és megtartsa megmaradt barátai tiszteletét. Egyik barátja beajánlja egy lemeztársaság igazgatónőjéhez, aki szívességből alkalmazza bébiszitterként Molly-t. Ray zárkózott kislány, aki korához képest kicsit koravén. Anyjának nincs ideje foglalkozni vele, apja pedig kómában fekszik. Molly és Ray összecsapnak az elején, hiszen egyikük sem akarta a helyzetet, amibe kerültek. Lassan azonban barátság bontakozik ki köztük: Molly megtanul felnőttként élni, és megtaníthatja Ray-nek, hogyan maradhat még gyermek.
▶ Trailer
A szemtanú halála
(1993) ⭐ 5.6 (13)
Akció
Profi gyilkosok egy adótanácsadó iroda minden munkatársával végeznek. Az egyetlen túlélő Paul Damone. Mivel Paul nem tudja, hogy társa, szoros kapcsolatban állt a maffia egyik főnökével, hajlandó tanúként megjelenni a közelgő tárgyaláson. Paul bátyja, Johnny éppen ekkor dönt úgy, hogy Bostonból ellátogat Los Angelesbe egy kis nyaralásra. Először nem érti, miért a nagy felhajtás Paul körül, miért védi a lakását a rendőrség. Még ki sem csomagol, a maffiafőnök emberei máris támadnak. A brutális akciót sem Paul, sem terhes felesége nem éli túl. Johnny csak egy tetoválást lát a gyilkosból - de megfogadja, hogy nem nyugszik, ameddig el nem kapja őt.
▶ Trailer
Az áruló csókja
(1998) ⭐ 5.7 (59)
Thriller Bűnügyi Dráma
Coco és Junior nevetséges bűnözők, egymás iránti kiolthatatlan vágyuk minden másról eltereli a figyelmüket. A közös szerelemre, a pénzre azonban egyként koncentrálnak. A szállodák és a bordélyok nem hoznának akkora bevételt, mint egy kiadós emberrablás. Felbérelnek egy agytrösztöt és izommal bélelt ellenpárját. A terv tisztának ígérkezik: elrabolják egy számítástechnikai cég fejét, akitől négymillió dollár váltságdíjat követelnek és mindenki jól jár. A rablás közben véletlenül megölnek egy szomszédot, aki egy befolyásos szenátor felesége. Ekkor csavaros eszű detektív és egy kőkemény FBI-ügynök ered a nyomukba.
▶ Trailer
Tudom ki ölt meg
(2007) ⭐ 4.5 (380)
Thriller Horror Rejtély
Felbolydul a kisváros élete, amikor Aubrey Fleminget elrabolja a szadista sorozatgyilkos. Végül eszméletlenül találnak rá. A lányt kegyetlenül megkínozták, és amikor magához tér, kiderül, hogy belülről is megváltozott. Már nem az, aki volt, mintha egy másik személyiség, egy sztriptíztáncos költözött volna belé. Mindenki azt hiszi, hogy a lányt az elszenvedett stressz miatti hallucinációk gyötrik, ám arra nincs magyarázat, miért jelennek meg a testén furcsa sebhelyek? Aubrey elhatározza, hogy saját maga próbálja meg felfedni azokat a titkokat, amelyeken keresztül közelebb férkőzhet a gyilkoshoz is.
▶ Trailer
Batman Kétarc ellen
(2017) ⭐ 6.3 (190)
Akció Animációs Vígjáték Családi Sci-Fi
Gotham város korábbi kerületi ügyészének, Harvey Dent arcának egyik felét egy laboratóriumi balesetben megcsonkítják. Innentől a férfi minden egyes cselekedetét egy kétfejű ezüstdollár feldobásával határozza meg. Batmannek és Robinnak meg kell fejtenie a férfi identitásának rejtélyét, s közben sok más ellenséggel is megküzdenie.
▶ Trailer
Ben
(1972) ⭐ 6.0 (128)
Horror Thriller
▶ Trailer
Szabad világ
(2007) ⭐ 6.6 (118)
Dráma
A szabad szájú, vagány Angie-t elbocsátják az állásából, ám ő az a fajta lány, aki a jég hátán is megél. Barátnőjével, Rose-zal elhatározzák, hogy saját munkaközvetítő ügynökséget alapítanak, ahol senki nem parancsol nekik. Csakhogy nem szokványos vállalkozásba fognak: bevándorlókat segítenek hamis papírokhoz és munkához jutni. Az üzlet rövidesen jövedelmezően bizonyul, és a két lány hamarosan ráérez a siker ízére. Azonban egy olyan világban, ahol a kiszolgáltatott munkaerőt aprópénzzel fizetik ki, és a törvények azért vannak, hogy megszegjék őket, Angie és Rose hamarosan rádöbben, hogy a gyors meggazdagodásért talán túlságosan nagy árat kell fizetni?Az Arany Pálma-díjas Ken Loach rendező filmjének főszerepében Kierston Wareing lehengerlően erőteljes alakítással mutatkozik be.
▶ Trailer
Az életművész
(1989) ⭐ 6.1 (82)
Romantikus Vígjáték Dráma
Az író Zachary "Zach" Hutton a középkorúak válságát éli át, emellett írói vénája is cserbenhagyja. Ráadásul felesége megunja állandó románcait és gyakori alkohol fogyasztását, ezért végül ő is tovább áll. Ennek hatására Zach további viszonyokba és még több bajba keveredik. Egyik szeretője felgyújtja a lakását, míg egy másik, féltékeny barátjával fenyegetőzik. A férfi alkoholba fojtja bánatát, továbbá összeütközésbe keveredik a törvénnyel, mert autót vezet ittas állapotban. A teljes összeomlás határán egy csapos barátjánál, Barneynél, és a pszichológusánál, Dr. Westfordnál, keres segítséget.
▶ Trailer
Waterloo Híd
(1940) ⭐ 7.5 (166)
Dráma Romantikus
A második világháború éveiben játszódó meghatóan szép történet egy kóristalány, Myra és egy előkelő angol tiszt, Roy tragikus szerelmét meséli el. A nyomorúság és a kedvese halálhíre okozta kétségbeesés kergeti az utcára Myrát, akit megismerkedésük színhelyén, a Waterloo hídon szed fel első kliense.
▶ Trailer
A megbocsájtás útja
(2007) ⭐ 6.7 (7)
Dráma TV film
Egy férfi váratlanul elveszíti a feleségét és a kislányát, amikor azok szörnyű autóbalesetet szenvednek. Eleinte úgy tűnik, hogy az asszony figyelmetlenül kanyarodott ki egy parkolóból, később azonban kiderül, hogy két fiatal gyorsulási versenyt rendezett és talán ez vezethetett a tragédiához. A férfi ekkor ádáz csatába kezd az igazáért és azért, hogy megtalálják a bűnös fiatalokat.
Vad vizek
(1987) ⭐ 6.2 (101)
Kaland Dráma
A könyvmoly Alan megtudja, hogy a szülei túrára küldik a Sierra vadonjába, hogy megemberesedjen, és leckét vegyen túlélési gyakorlatból. A félénk srác hamarosan a városi fiúk csoportjában találja magát, akik a tapasztalt hegyi vezető, Vic vezetésével indulnak a hegyekbe. A férfi kemény, kiváló nevelő hírében áll, aki nem bánik kesztyűs kézzel a rábízott kölykökkel. A lelki problémák nem érdeklik, igyekszik betörni a gyerekeket, köztük Alant, aki kilóg a sorból. A sors szeszélye folytán Vic balesetet szenved, és súlyosan megsérül. Alannek és a többieknek dönteniük kell, magára hagyják gyűlölt ellenségüket, vagy segítenek rajta.
▶ Trailer
Bigyó felügyelő 2.
(2003) ⭐ 4.2 (388)
Akció Kaland Vígjáték Családi
A titokzatos, vasmarkú Dr. Fondor egy új szerkezettel rukkolt elő. A gonosz tudós egy sugárnyaláb segítségével kővé dermeszt mindenkit a városban. Azt reméli, hogy ezzel a ravasz tervvel megszerezheti a város milliárdokat érő aranytartalékát. Egyedül Bigyó felügyelőn és új robot társán, a csinos, női G2 modellen áll a világ sorsa.
▶ Trailer
Jön Harold!
(2014) ⭐ 5.9 (25)
Vígjáték Dráma
Negyven évnyi sikeres bútorkereskedőként eltöltött év után Harold cége tönkremegy, miután az IKEA új áruházat nyit az üzlet szomszédságában. A férfi elkeseredésében úgy dönt, Svédországba utazik azzal a tervvel, hogy túszul ejtse az IKEA alapítóját, Ingvar Kamradot.
Roar
(1981) ⭐ 5.9 (125)
Kaland Vígjáték Horror Thriller
▶ Trailer