🎬 Film Újság ⭐ Kedvencek Filmek: 18116
Oldalanként: Kategória: Év: Gyártó: Értékelés:
Rendezés:
Mennyei királyság
(2005) ⭐ 7.0 (4616)
Dráma Akció Kaland Történelmi Háborús
Balian, a hitét vesztett patkolókovács származása ellenére a Szentföldre utazik, ahol akaratlanul is a háború középpontjába kerül. Ám Jeruzsálem hamis csillogása, a lovagok, Tiberias és Guy de Lusignan ármánykodása közepette beleszeret a szépséges hercegnőbe, majd vezéralakja lesz az eseményeknek. Végül minden bátorságát és tudását összeszedve megpróbálja megvédeni a várost a legendás Szaladin hatalmas seregével szemben.
▶ Trailer
12 majom
(1995) ⭐ 7.6 (8712)
Sci-Fi Thriller Rejtély
Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit.
▶ Trailer
Fekete halál
(2010) ⭐ 6.0 (908)
Dráma Történelmi Horror
1348-at írunk, mikor Európára a pestis rémisztő és pusztító árnyéka vetül. Miközben a fekete halál tizedeli a lakosságot, félelem szülte babonás történetek terjednek az emberek között. Az egyik szerint van egy rejtett falu, hol a pestis nem szedi áldozatait: egy szellemidéző vissza tudja hozni a holtakat az élők közé. Ulric (Sean Bean ? A gyűrűk ura, A trónok harca) rettegett lovag. Az egyház őt kéri fel, hogy derítse ki az igazságot a faluval kapcsolatban. Csatlakozik hozzá egy fiatal szerzetes és néhány katona is, ám az utazók legmélyebb rémálmaikban sem találkozhatnának azzal a borzalommal, amely a faluban vár rájuk.
▶ Trailer
Szigorúan bizalmas
(1997) ⭐ 7.8 (5237)
Bűnügyi Rejtély Thriller Dráma
Az ötvenes évek Los Angelese. Három zsaru, egy prostituált, egy rejtélyes milliomos, egy újságíró és a rendőrfőnök áll a szövevényes thriller középpontjában. Mindhárom zsaru egy kínos gyilkossági ügyben kezd nyomozni, melynek kulcsfigurája Lynn, a felső tízezer körüludvarolt hölgye. A zsaruk sem tudnak ellenállni kísértéseinek. Egyikük igazi sztár a zsaruk között, élvezi, ha foglalkozik vele a sajtó, a másik egy tisztességes, megbízható, jóindulatú ember, a harmadik pedig az igazság megszállottja, ezért ölni is képes. De ezek csak a külsőségek.
▶ Trailer
Verdák
(2006) ⭐ 7.0 (14600)
Animációs Kaland Vígjáték Családi
Villám McQueen hírnévről és dicsőségről álmodik, minden vágya, hogy elhódítsa a Szelep Kupát. Egy napon a versenyverda szedi a dísztárcsáit és felkerekedik. Padlógázzal tart Kaliforniába, ahol hírnévre tehet szert, ha sikerül legyőznie a két legnagyobb ászt a mezőnyben. Útközben vetődik az álmos kisvárosba, Kipufogó-fürdőbe, ahol ráébred arra, mi az, ami valóban fontos az életben. Kalandjai során találkozik Hudson Dokival, a vidéki orvos és bíró valójában háromszoros Szelep Kupa győztes. Ott van azután Sally, a dögös Porsche 911, és a rozoga autómentő, akinek rozsdás karosszériája alatt érző motor dobog.
▶ Trailer
Végső állomás 3.
(2006) ⭐ 6.1 (4320)
Horror Rejtély
A középiskolás Wendy (Mary Elizabeth Winstead) rémálma valósággá válik. Egy apró, véletlen baleset következtében kisiklik a hullámvasút, melyen a barátaival ül, a kocsik a mélybe zuhannak és senki sem éli túl a balesetet. Wendy közbelépésének köszönhetően azonban megússzák, hogy a valóban bekövetkező baleset áldozataivá váljanak. De a Halált nem lehet kijátszani, a Halál nem mond le kiszemelt áldozatairól.
▶ Trailer
Solaris
(1972) ⭐ 7.8 (1710)
Dráma Sci-Fi Rejtély
A fantasztikus irodalom mai klasszikusa, Stanislaw Lem művének e filmváltozatát gyakran vetették össze Stanley Kubrick hasonló, bár jóval látványosabb kiállítású filmjével (2001: Űrodüsszeia, 1968). Az űrexpedíció célja itt is egy rejtély megfejtése: egy űrállomáson sorra halnak az emberek. Tarkovszkij filmjének az a legfőbb mozzanata, hogy hőse ráébred arra, hogy a plazmaóceán materializálja azokat, akikre a visszaemlékező bűntudattal és lelkiismeret furdalással gondol. Ezektől megszabadulni csak azáltal lehet, hogy eljuttatják az óceánba a főhős, Kris teljes tudati képét, illetve, hogy emberközpontúvá teszi azt a megújuló kötődés a földhöz, a családhoz és a hazához. Enélkül ugyanis senki nem szabadulhat meg bűnei és hibái terhétől, anélkül pedig nem kezdhet új életet.
▶ Trailer
Dark City
(1998) ⭐ 7.3 (3002)
Rejtély Sci-Fi
John Murdoch egyedül ébred egy furcsa hotelszobában. Kiderül, hogy ő az első számú gyanúsítottja egy brutális sorozatgyilkosságnak, azonban ő semmire sem emlékszik, azt sem tudja, hogy ki is ő valójában. Kétségbeesetten próbálja megtalálni elvesztett személyiségét, miközben egyre közelebb kerül a városban tanyázó tar koponyájú különösen viselkedő idegenekhez. Az árnyékszerű figurák képesek megállítani az időt és birtokba venni a fizikai valóságot. Fajuk fennmaradása érdekében éjjelente elrabolják a "felső" világ polgárait, kiszívják az emlékeiket és érzéseiket.
▶ Trailer
Dinó
(2000) ⭐ 6.5 (2640)
Animációs Családi Kaland
Aladár, a szüleitől messze vetődő kis dinó, boldogan él a lemurok családjában, amikor egy meteorzápor véget vet az idillnek. A szigeten káosz lesz úrrá, a nagycsalád tagjai közötti harmónia felborul, és egyre többen készülnek elhagyni a lakhatatlanná vált területet. A paradicsomi szigetről menekülő lemurok és Aladár, csatlakoznak egy vándorló dinoszaurusz csapathoz. Az új hazát keresőkre kalandok és megpróbáltatások egész sora vár: kevés a víz és az élelem, állandóan ragadozók leselkednek rájuk.
▶ Trailer
A bombák földjén
(2008) ⭐ 7.3 (5859)
Dráma Thriller Háborús
Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.
▶ Trailer
Angyalok városa
(1998) ⭐ 6.8 (2247)
Romantikus Dráma Fantasy
Mi történik akkor, ha egy angyal elkezd vágyódni a halandók mindennapjai után, és ki akarja próbálni a szerelmet? Nicholas Cage alakítja az angyalt, Seth-et, aki szerelmes lesz egy földi halandóba, a sebésznő Maggie-be. Választania kell égi és földi szerelem között. Vajon mi az, ami egy racionális gondolkodású orvosnőt arra késztet, hogy egy olyan férfihoz vonzódjon, akinek a létezését is lehetetlen elfogadnia? Maggie és Seth addig harcolnak józan eszükkel és vágyaikkal, míg végül mindent feláldoznak a szerelem kedvéért.
▶ Trailer
Egy bogár élete
(1998) ⭐ 7.0 (9463)
Családi Animációs Kaland Vígjáték Dráma
A kis szigeten élő hangyák életét két dolog is erősen megkeseríti: a falánk sáskák állandóan megdézsmálják kínnal-keservvel összegyűjtött elemózsiájukat, ráadásul ott van púpnak a hátukon Fürge, a zseniálisan kétbalkezes feltaláló, aki még a sáskajárásnál is veszedelmesebb. Az egész boly számára nagy megkönnyebbülés, amikor Fürge nekivág a nagyvilágnak, hogy segítséget hozzon a sáskák ellen. Arra azonban nem számítanak, hogy Fürge vissza is tér, ráadásul egy halom nála is hóbortosabb cirkuszi bogár élén.
▶ Trailer
Vakszerencse
(2013) ⭐ 5.6 (1274)
Bűnügyi Thriller Dráma
Hogyan legyünk gazdagok? Aki régen vagyonra és tekintélyre vágyott, az kereskedő lett, bankár vagy nemzetközi nagyvállalatok szamárlétráját járta. Mára más a helyzet: nincs tiszta pénz - de van gyors pénz. Erre valók az internetes szerencsejátékok. Ám a netes hazárdjátékoknál van egy még jövedelmezőbb szakma: a netes hazárdjáték üzemeltetése. Ivan Block (Ben Affleck) milliárdos, rámenős és veszélyes ember. Costa Rickáról irányítja a cégét, és bármire képes, hogy ő maradjon a nyertes. Ebben legfőbb segítsége a cégvezetője, Rebecca (Gemma Arterton), aki nagyon tud titkot tartani, és nagyon hűséges típus. De lehet, hogy új életet kezd. Mert feltűnik a színen egy férfi (Justin Timberlake), aki született szerencsejátékos: sokat kockáztat, mindig nyer, és ha nyer, sokat visz. Most pedig az egészet akarja.
▶ Trailer
Rango
(2011) ⭐ 6.9 (6813)
Animációs Vígjáték Családi Western Kaland
Rango védett, egyhangú életét éli házi kedvencként, miközben komoly identitásválságban van. Végül is hogyan legyen valaki kiemelkedő, amikor az egész életének célja a beolvadás? Amikor Rango véletlenül egy törvényen kívüli, fura lényekkel benépesült sivatagi helységben, a zordon Por városában találja magát, ahol a pisztolyok könnyen elsülnek, a nem éppen bátor gyík azon veszi észre magát, hogy ki kell tűnnie a többiek közül, ha életben akar maradni.Ám az eleinte ellenséges város lassacskán az utolsó reményt kezdi látni benne, a megmentőt, akire vártak - és Rango sheriff kénytelen új szerepét a végsőkig feszíteni. Számos akció dús helyzet és izgalmas találkozás után végül tényleg ő lesz az az új hős, akinek eleinte csak kiadta magát.
▶ Trailer
Pokolba taszítva
(2009) ⭐ 6.5 (3875)
Horror Thriller
Christine Brown szép karrier előtt álló Los Angeles-i hitelügyintéző, aki boldogan él jóképű barátjával, Clay Dalton professzorral. Életük addig a napig csodás, míg Christine-t fel nem keresi a bankban a rejtélyes Mrs. Ganush, hogy a házát sújtó jelzálóghitel törlesztésére haladékot kérjen. A csinos, fiatal nőnek el kell döntenie, mi a jobb: ha jóindulatú az öregasszonnyal, vagy ha megtagadja a segítséget, hogy bizonyítsa rátermettségét főnöke, Mr. Jacks előtt, és előléptessék? Christine az utóbbi mellett dönt, és az előtte térdeplő öregasszonyt látványosan megszégyenítve elküldi, aki bosszúból átokkal sújtja, pokollá változtatva életét. A Lamia átok lényege, hogy gonosz szellem kezdi kísérteni a lányt, és csak pár napja marad, mielőtt elnyeli a pokol. Mivel szkeptikus barátja egyáltalán nem érti őt, a halálra rémült lány felkeres egy látnokot, hogy megmentse lelkét az örök kárhozattól.
▶ Trailer
Sommersby
(1993) ⭐ 6.4 (404)
Dráma Thriller Rejtély Romantikus
Jack Sommersby (Richard Gere) nem hagy különösebb űrt maga mögött, amikor elmegy harcolni a polgárháborúba. Felesége (Jodie Foster) némileg tán meg is könnyebbül, hogy durva, erőszakos férjét távol tudhatja magától. Azt azért hét év után sem hiszi, hogy Jack ne térne vissza. Az asszonyi érzések sosem csalnak: Jack Sommersby egy szép napon visszatér - de mintha a háború kicserélte volna, mintha nem ugyanaz az ember lenne, aki volt.
▶ Trailer
A rém
(2003) ⭐ 7.2 (2426)
Bűnügyi Dráma
A megtörtént eseményeket feldolgozó film Aileen Wuornos, az Egyesült Államok első női sorozatgyilkosának történetét mutatja be. Wuornos kegyetlen gyermekkorának következményeként tizenhároméves korára prostituált lesz. Floridában "országúti prostiként" keresi a kenyerét, kuncsaftjai zömét kamionosok teszik ki. Egy bárban összeismerkedik Selbyvel, szerelmes lesz. Mivel állást nem talál, kénytelen tovább folytatni az ősi mesterséget. Amikor egyik vendégével elfajulnak a dolgok, önvédelemből lelövi a férfit, s ezzel gyilkosságok tragikus sorozata veszi kezdetét. Két éven belül hét férfit öl meg, elmondása szerint, mindannyiukat önvédelemből. Végül hat gyilkosságot ismer be, melyért a bíróság halálra ítéli.
▶ Trailer
Hirtelen 30
(2004) ⭐ 6.8 (5344)
Vígjáték Fantasy Romantikus
A tizenhárom éves Jenna azon szomorkodik, hogy az igazán klassz srácok átnéznek rajta. Az álmodozó lány eddig jól elvolt a szomszéd fiúval, de szeretne menőbb társasághoz tartozni. A születésnapi bulijára ezért meghívja a suli trendi személyiségeit. A parti csúfos kudarcba fullad, és Jenna megszégyenülten fogadalmat tesz: ha felnőtt lehetne, áloméletet élne! Reggelre harmincévesen ébred, egy varázslatos pillanat alatt csábos üzletasszony lett belőle, akinek a lába előtt hever a világ. Jenna azonban hamarosan rájön, hogy az élet mit sem ér, ha mindent készen kap az ember.
▶ Trailer
Jeanne d'Arc - Az Orléans-i szűz
(1999) ⭐ 6.4 (1519)
Kaland Dráma Akció Történelmi Háborús
A XV. századi Franciaországban a káosz az úr: a legnagyobb várakat és városokat elfoglalták az angolok, az országnak nincs királya, és a francia lovagok minden esély és különösebb meggyőződés nélkül próbálgatják a lehetetlent: megállítani a világ legnagyobb, legerősebb és legönteltebb hadseregét.Franciaországon már csak a csoda segíthet. És a csoda el is jön: Jeanne-nak hívják, 16 éves, gyönyörű és víziók vezetik. A semmiből bukkan elő, és pillanatok alatt megfordítja a világtörténelmet. Csatákat és háborút nyer, végül pedig visszafoglalja az angoloktól Orléans-t. Rövid hajjal, páncélban, lóháton harcol - a harcedzett lovagok egyenrangú társa a kegyetlen és véres férfivilágban. De sikerei csak a katonák körében teszik népszerűvé: Jeanne téved, ha azt hiszi, látomásai mindig, minden ellenfelével szemben jó tanácsot adnak neki.
▶ Trailer
Kapcsolat
(1997) ⭐ 7.4 (4719)
Dráma Sci-Fi Rejtély
Ellie Arroway mindenre választ keres. A főiskolán már a világűrben kutatta a hangokat, fő tárgyának a földön kívüli üzenetek kutatását választotta. Ellie-nek határozott meggyőződése ugyanis, nem vagyunk egyedül az univerzumban. Aztán egy reggel igazolódni látszanak elképzelései: a Vega bolygóról jelet fog. Az üzenet egy intergalaktikus jármű építésének részletes terveit tartalmazza. E felfedezés jelentheti egy új korszak hajnalát, de lehet belőle mindent elpusztító nagy ütközet is.
▶ Trailer
Versenyfutás az idővel
(2013) ⭐ 5.0 (644)
Akció Bűnügyi
Brent Magna, a visszavonult autóversenyző (Hawke) egy felspécizett Shelby Cobra Mustanggal kénytelen versenyt futni az idővel, hogy megmentse túszul ejtett feleségét, miközben az autó fiatal tulajdonosa (Selena Gomez) is akaratlanul belekeveredik a történetbe.
▶ Trailer
Hópihe
(2011) ⭐ 5.2 (45)
Animációs Kaland Vígjáték Családi
Hópihe tudja, hogy milyen érzés másnak lenni: születése óta ő az egyetlen, aki hófehér bundájával kitűnik a többi gorilla közül. Bár a barcelonai állatkert lakójaként ő a legkedveltebb látványosság, és minden kisgyerek csak őt szeretné látni, a többi gorilla mégsem érti, hogy mit esznek rajta az emberek, és miért is annyira különleges ez a velük együtt élő fura szerzet. De Hópihét nem olyan fából faragták, hogy csak úgy lenyelje az őt érő támadásokat. Nagy tervei vannak. Barátaival, a vörös panda testében reinkarnálódott buddhista fekete párduccal, Ailurral, és egy csupaszív kislánnyal, Paulával a hatalmas erejű boszorkányhoz készülődik, annak reményében, hogy ő is olyan normális gorilla lehet, mint a társai az állatkertben. A jóbarátok azonban nem is sejtik, hogy a biztonságot nyújtó állatkerttől távol mekkora veszélynek vannak kitéve, és milyen kalandok árán juthatnak el a cirkuszi boszihoz
▶ Trailer
Mocsok
(2013) ⭐ 6.8 (1800)
Bűnügyi Dráma Vígjáték
Bruce Robertson a korrupt és álszent rendőrt előléptetésétől már csak egy gyilkossági ügy felgöngyölítése választja el. Az előléptetés megszerzésére kollégája Ray is esélyes, ezért Bruce a sikertelenség gondolatától vezérelve mindent megtesz azért, hogy Ray-t és mindenki mást környezetében - parancsnoka tudta nélkül - gátlástalanul tönkretegyen saját karrierjének érdekében. Kollégáit egymás ellen fordítja, feleségeiket elcsalja és titkaikkal tartja sakkban őket. De a hazugságspirálból, amit létrehozott már ő sem tud szabadulni. Életének zavaros múltja látszik visszatérni: újra a kokain, a szex és az erőszak lesz úrrá rajta, mely lassan az őrületbe kergeti. Kérdés, hogy képes-e visszatérni a valóságba és megoldani az ügyet vagy a kollégái számára is egyre nyilvánvalóbb elmeháborodott viselkedésében leli vesztét.
▶ Trailer
A helyőrség - A Szpecnaz ébredése
(2013) ⭐ 4.9 (69)
Akció Horror Sci-Fi
Dolokhov (Brian Larkin - Csatatér) őrmester és nehézkötésű katonái hónapok óta küzdenek náci csapatok ellen a keleti fronton. Gerillataktikákkal csapnak le az ellátmányt szállító konvojokra, hídakat, táborokat támadnak. Egy rajtaütést követően olyan felfedezést tesznek, ami képes megváltoztatni a háború kimenetelét, azonban mielőtt a biztonságot nyújtó frontvonalat elérnék egy járöröző német csapat fogságába esnek. Fogolyként egy náci kutatóközpontba kerülnek, ahol bepillantást nyernek Strasser tábornok kísérleteibe. Az őrült tudós egy megállíthatatlan zombihadsereg létrehozásán dolgozik.
▶ Trailer
Előre a múltba
(1986) ⭐ 6.1 (614)
Vígjáték Dráma Fantasy
Peggy Sue válni készül, amikor a huszonöt éves osztálytalálkozóján különleges dolog történik. Elájul, majd kábulatából negyed évszázaddal fiatalabban ébred. Tinédzserként a hatvanas években találja magát, ráadásul mindent tud a jövőről! Tudja, hogy a jóképű Charlie, aki a szelet csapja neki, egyszer majd züllött, megbízhatatlan alak lesz, aki megkeseríti az életét. És tudja, hogy a felettébb idegesítő Richard két évtizeddel később irigyelt, és köztiszteletben álló milliárdossá válik. Vajon mindezek tudatában Peggy Sue megragadja az alkalmat, hogy változtasson sorsán?
▶ Trailer
Senkinek egy szót se!
(2006) ⭐ 7.2 (1451)
Dráma Thriller Bűnügyi Rejtély
Doktor Alex Beck halott felesége, Margot, úgy tűnik, a férjére vár. A nőt egy sorozatgyilkos ölte meg egy félreeső helyen fekvő tónál, ahol ő és Alex gyerekként sokat fürödtek. Margot halálának nyolcadik évfordulóján két holttest kerül elő egy széf kulcsával együtt. A páncélszekrény terhelő bizonyítékú fotókat és egy baseballütőt rejt rajta Alex vérével. A férfi időközben egy nyugtalanító e-mailt is kap, amelyben olyasmi szerepel, amiről csak ő és halott felesége tudhatott. "Senkinek egy szót se! Figyelnek minket" - szól az üzenet. A mail Alexet egy újkeletű videofelvételhez vezeti, amin egy olyan nő látható - épen és egészségesen -, aki a megszólalásig hasonlít Margot-ra. Közben a rendőrség is vizsgálódni kezd, néhány különösen rossz fiú és egy szadista leányzó pedig gondoskodnak róla, hogy Alex közeli barátai megbánják, hogy egyáltalán ismerik a férfit.
▶ Trailer
Halálos fegyver 4.
(1998) ⭐ 6.6 (2784)
Akció Kaland Vígjáték Bűnügyi Thriller
Riggs, Murtaugh és Cole nyomozó állandó segítőjük, a hiperaktív Leo Getz segítségével újra romba döntik a várost. Ezúttal a kínai triádokkal kerülnek összetűzésbe, melynek brutális vezetője (Jet Li) Amerikában akar illegális pénzügyleteket bonyolítani. Ráadásul ezúttal minden szülésre képes nő terhes: Lorna Riggs gyermekét várja, míg Martaugh lánya egy zsarutól terhes.
▶ Trailer
A vég
(2012) ⭐ 5.0 (129)
Dráma Thriller Sci-Fi
Egy hétvégén, miután évek óta nem látták egymást, néhány barát, akik felett a múlt egy homályos epizódjának árnyéka lebeg, találkozik egy hegyvidéki házban. Az első éjszaka során különös incidens történik, amely elszigeteltté teszi őket.
Csingiling
(2008) ⭐ 6.9 (1508)
Animációs Családi Kaland Fantasy
Gondolkoztál már valaha azon, mitől váltja színeit és fényeit a természet? Abban a kalandokkal és meglepetésekkel teli országban, ahol Csingiling és négy tündértársnője él, az ő feladatuk, hogy tavaszt varázsoljanak a télből. De még ebben a csodálatos világban sem megy minden könnyedén: ha pedig baj közelít, mi segíthet? A hit, bizalom és egy kis tündérpor!
▶ Trailer
Kocka
(1997) ⭐ 6.8 (4975)
Thriller Sci-Fi Rejtély
Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra.
▶ Trailer
Faterok motoron
(2007) ⭐ 6.0 (2354)
Akció Kaland Vígjáték
A középkorú baráti társaság tagjai torkig vannak a munkájukkal, és azzal, hogy éjt nappallá téve családfői kötelességüket kell ellátniuk. Doug, Woody, Bobby és Dudley elhatározza, hogy nekivágnak az országútnak, keresztülmotorozzák Amerikát. Az út során rádöbbennek, hogy az utazás sokkal többet tartogat számukra, mint amit remélni mertek. Ugyanakkor kihívást is jelent, minden szerencséjükre és találékonyságukra szükségük lesz, amikor egy motoros bandával is összeakaszkodnak. Doug és társai azonban nem hagyják eltántorítani magukat.
▶ Trailer
Phillips kapitány
(2013) ⭐ 7.5 (7184)
Akció Dráma Thriller
Szomáliai kalózok fenyegetik az Adeni-öbölben áthaladó teherhajókat. 2009. április 7-én az USA Tengerészeti Hivatala figyelmeztetést adott ki: a fokozódó kalózveszély miatt legalább 1100 kilométer távolságot tartsanak Szomália partjaitól. Csupán egy nappal később kalózok ostromolták meg a Maersk Alabama nevű teherhajót, amely afrikai jótékonysági szervezetek számára szállított segélyt.
▶ Trailer
Alkonyattól pirkadatig
(1996) ⭐ 7.0 (6192)
Horror Akció Thriller Bűnügyi
Két veszedelmes bűnöző tart a mexikói határ felé. Sokadik véres bulijukon vannak túl, amelynek során majdnem lekapcsolja őket az FBI, ezért forróvá válik a lábuk alatt a talaj. A mexikói Carlos megígéri nekik, hogy a határ túloldalán menedéket biztosít a számukra. A Gecko fivérek az éppen vakációzni készülő Fuller tiszteletes családjának lakókocsiját veszik igénybe ennek érdekében. Megegyeznek, hogy a találkozó létrejöttével a határon túl szabadon engedik őket. A megbeszélt színhely Mexikó legvadabb kocsmája, a Titty Twister, ahol rengeteg kétes alak tanyázik. Érkezésük estéjén azonban rettenetes dolog történik és a hely igazi pokollá változik.
▶ Trailer
Csingiling és a nagy tündérmentés
(2010) ⭐ 6.7 (971)
Animációs Kaland Családi Fantasy
Csingiling egy Lizzy nevű kislánnyal köt barátságot, aki mindig is hitt a tündérpor erejében és a mesebeli világban, és világ életében arra vágyott, találkozzon egy tündérrel. A kislány és Csingiling szoros barátságot kötnek, a többi tündér azonban úgy hiszi, Csingilinget rabságban tartják az emberek, így nagyszabású tündérmentő hadművelet veszi kezdetét. Miközben Csingiling egészen más küldetést tűzött ki maga elé: biztonsága kockáztatása árán is, de segít újsütetű ember barátjának, hogy mielőbb kibékülhessen elidegenedett édesapjával. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a mentőakció kudarcba fullad, s így a tündérek egész fajának jövője is veszélybe kerül.
▶ Trailer
A paripa
(2010) ⭐ 7.4 (614)
Dráma
Penny Chenery Tweedy egyszerű denveri anya és háziasszony. Az élete azonban fenekestül felfordul, amikor a betegeskedő apja helyett átveszi az istállója irányítását. Penny nem sokat ért a lovakhoz, a lóversenyzéshez meg különösen nem. Pennyt megbabonázza egy hatalmas, gesztenyeszínű ló. Bajnokot szeretne faragni a gyönyörű állatból. Mindent hajlandó kockára tenni, hogy tervét megvalósítsa. A veterán tréner, Lucien Laurin segítségével beletanult a mesterségbe, és minden idők egyik legjobb versenylovát nevelte a paripából.
Tökéletes bizonyíték
(2013) ⭐ 5.6 (262)
Horror Thriller Rejtély
Egy tömegmészárlás felderítésében a rendőrségnek csupán a helyszínen talált mobiltelefonok és kamerák felvételei segíthetnek. Az ügyre két detektívet jelölnek ki, akik az álarcot viselő gyilkos kilétét az áldozatok telefonjai által rögzített videók alapján próbálják kideríteni. A felvételeket elemezve fény derül az áldozatok mindennapjaira, egymás közötti viszonyukra és a gyilkosságok lehetséges indítékaira. A detektívek mozaikként próbálják összeilleszteni a különböző felvételeket és úgy tűnik sikerül azonosítaniuk a gyilkost, azonban nem sejtik, hogy egy tökéletes bűnténnyel állnak szemben, amiben egyik bizonyíték sem az, aminek látszik…
▶ Trailer
Transformers
(2007) ⭐ 6.8 (11752)
Kaland Sci-Fi Akció
Évszázadok óta dúl a háború űrbéli robotok két faja, az Autobotok és az Álcák között, és a harc tétje az univerzum sorsa. Amikor a viszálykodó gépek a Földre érkeznek, csak egy fiatal fiú, Sam Witwicky, akadályozhatja meg, hogy a gonosz Álcák magukhoz ragadják a hatalmat. Sam átlagos tini, akit leginkább az iskola, a barátai, az autók és a lányok foglalkoztatnak. Addig nem veszi észre, hogy egyedül ő mentheti meg az emberiséget, amíg ő és barátnője, Mikaela, bele nem csöppennek az Autobotok és az Álcák küzdelmébe. Sam rájön, hogy a világ jövője forog kockán, és megérti, mit jelent a Witwicky család jelszava: "Áldozatok nélkül nincs győzelem!"
▶ Trailer
Transformers: A Bukottak bosszúja
(2009) ⭐ 6.2 (8838)
Sci-Fi Akció Kaland
Optimus fővezér és katonái legyőzték az Álcákat. Úgy tűnik, végre béke és nyugalom köszönt a Földre. Sam is az egyetemi tanulmányaira készül. A nyugalom azonban látszólagos. A Scorpinox nevű álca ellopja Megatron holttestét, és föltámasztja halottaiból. Az új életre kelt Megatron és cinkosa, Üstökös bosszút esküszik az Autobotok ellen, és minden korábbinál nagyobb erőt gyűjt, hogy legyőzze az ellenfeleit. Nem számol azonban Sammel, akinek sorsa továbbra is a robotokhoz van kötve. Sam ismét összefog az Autobotokkal, hogy felvegye a harcot az Álcákkal.
▶ Trailer
Fogságban
(2013) ⭐ 8.1 (12459)
Dráma Thriller Bűnügyi
Keller Dover minden szülő rémálmával néz szembe, mikor 6 éves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. A kétségbeesés óráiban teljesen eluralkodik a családon a pánik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. A nyomozást vezető detektív letartóztatja a sofőrt, Alex Jonest, de bizonyítékok hiányában mégis szabadon kell engednie. Az őrjöngő apa tudva, hogy gyermeke élete forog kockán, és a rendőrség egyetlen nyomot követve nem bukkant a kislányokra, úgy dönt, nincs más esélye: kezébe veszi az irányítást, kerüljön bármibe.
▶ Trailer
Diana
(2013) ⭐ 5.6 (494)
Dráma Romantikus
Lady Diana a szívek hercegnője, az ikon, maga az elegancia, a kedvesség. Rengeteg jótékonysági szervezetben tevékenykedett, és nagyon sokat tett világszerte a hátrányos helyzetű, háború sújtotta övezetekben élő emberekért, gyerekekért. 16 éve váratlanul bekövetkezett halála az egész világot megdöbbentette. Oliver Hirschbiegel filmje a walesi hercegné teljesen új arcát mutatja meg: életének utolsó két évét feldolgozó filmből megismerhetjük a magánember Dianát, akinek állandóan meg kellett küzdenie az őt zaklató sajtóval, és aki mégis képes volt kijátszani a médiát, titokban tartani a Dr. Khanhoz, a pakisztáni orvoshoz fűződő kapcsolatát. A nép hercegnője, Lady Di távol a világtól, a szeretett férfi oldalán végre önmagára talált.
▶ Trailer
Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron
(1998) ⭐ 5.4 (1623)
Horror Rejtély Thriller
Egy év telt el azóta, hogy egy idilli amerikai kisvárosban egy őrült bestiálisan meggyilkolt néhány fiatalt. Egyedül Julie maradt életben, ám tudja: nincs elfelejtett bűn, előbb-utóbb mindenért bűnhődnie kell. Hosszú idő után úgy dönt, elutazik barátaival a Bahamákra, ám egy idilli kirándulás helyett szörnyűséges rémálomba csöppen. A sziget elhagyatott, ráadásul a közeledő vihar miatt nem lehet elhagyni, és Julie levelet kap valahonnan, melyben csak ennyi áll: Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron!
▶ Trailer
Ház az utca végén
(2012) ⭐ 5.8 (1841)
Horror Thriller
Egy édesanya és a lánya egy másik városban kezdenek új életet. Csak később szereznek tudomást arról, hogy pont egy olyan ház mellé költöztek, ahol egy gyermek megölte a saját szüleit. A család fia túlélte a gyilkosságot. Amikor az újdonsült szomszéd lány és az árva fiú összebarátkoznak, akkor derül ki, hogy a gyilkosság történetének koránt sincs még vége.
▶ Trailer
Csingiling: A szárnyak titka
(2012) ⭐ 7.2 (1319)
Animációs Családi Fantasy Kaland
Csingiling ezúttal a tiltott világban kalandozik. Megismerkedik Zúzmarával, és mindkettejük tündérbarátaival együtt felkerekednek, hogy bevessék magukat a téli erdő öreg fái közé. A kíváncsiság és a kalandvágy vezérli hőseinket, Csingiling pedig csodálatos felfedezést tesz: olyan mágikus titokra bukkan, ami örökre megváltoztatja a tündérek világát.
▶ Trailer
Babylon A.D.
(2008) ⭐ 5.7 (2167)
Akció Kaland Sci-Fi Thriller
A veteránból lett zsoldos Toorop elvállalja, hogy gyönyörű Aurorát Oroszországból Amerikába kíséri. Arról azonban fogalma sincs, hogy a nő csak gazdatest. Egy olyan organizmus hordozója, amivel egy nagyhatalmú szektának világmegváltó tervei vannak. A kiégett katona kénytelen ráébredni, hogy nem csak a lány élete, de talán a világ sorsa is a kezében van.
▶ Trailer
9
(2009) ⭐ 6.9 (3713)
Akció Kaland Animációs Sci-Fi Thriller
A nem túl távoli jövőben a Nagy Gép segítségével a világ robotjai felülkerekedtek az emberiségen, és megtizedelték a humanoidokat. Miközben világunk darabokra hullott, misszió indult a civilizáció megmentéséért - egy kis csoportnyi rongybabaszerű teremtmény, akikbe az emberiség utolsó napjaiban egy tudós szikrányi életet lehelt. Ők túlélték az apokalipszist. A kis törzs tagjai csak számokon szólítják egymást, az 1-es egy háborús veterán, 2-es egy feltaláló, 3-as és 4-es a gesztusnyelven kommunikáló iskolás ikerpár, 5-ös mérnök, 6-os művész, 7-es bátor harcos, 8-as izomagy, a 9-es pedig vezetői képességgel megáldott lény, aki tudja, egyesíteni kell erőiket, ha fel akarják venni a harcot a legkegyetlenebb gépiesített fenevaddal.
▶ Trailer
A segítség
(2011) ⭐ 8.2 (8697)
Dráma
Skeeter a főiskola befejezése után újságíróként próbál pénzt keresni, de elhatározza, könyvet ír az előkelő déli családoknál szolgáló cselédekről, méghozzá a szolgálók nézőpontjából. Hosszas rábeszélés után Aibileen, Skeeter legjobb barátjának házvezetőnője, a hallgatást megtörve elsőként mesél a kívülállók számára zárt fekete közösség félelmeiről. Annak ellenére, hogy Skeeter életre szóló barátságait kockáztatja, Aibileennel közösen folytatják a kutatást, és hamarosan több nővel találkoznak, akik szeretnék elmesélni történetüket, és kiderül, sokkal több mondanivalójuk van, mint amire számítottak.
▶ Trailer
Gravitáció
(2013) ⭐ 7.2 (15816)
Sci-Fi Thriller Dráma
A nem túl távoli jövőben baleset történik egy űrállomáson: a váratlanul becsapódó meteorok megsemmisítik a bázist, és a két - éppen az űrhajón kívül dolgozó - asztronautát elszakítják a hajótól. Az újonc dr. Stone és a sokat próbált Kowalsky csupán egymáshoz kötve sodródik a végtelen űrben. Nincs, ami megállítsa őket, és nincs, aki a segítségükre siessen: a sisakjukban visszhangzó csend azt jelzi, hogy semmilyen kapcsolatuk nem maradt a földi irányítással. A félelem fokozatosan pánikba fordul. Minden lélegzet számít. Minden másodperc létfontosságú. A hazavezető egyetlen út az univerzum rémítő ürességén keresztül vezet.
▶ Trailer
Exek és szeretők
(2013) ⭐ 6.7 (876)
Vígjáték Dráma Romantikus
Eva (Julia Louis-Dreyfus) élete majdnem tökéletes. Szereti a munkáját és sikeres is: kiválóan masszíroz. De egyedül neveli a lányát és hamarosan teljesen magára marad: a lánya hamarosan kollégiumba költözik. Még szerencse, hogy megismerkedik Alberttel (James Gandolfini), aki vicces, kedves és szintén magányos. A folytatás logikus: összejönnek és élvezik az új szerelmet egy egészen rövid ideig. Mert Eva túl sokat beszélget a kuncsaftjaival és egyikük, Marianne (Catherine Keener) folyton a volt férjét szidja. Ami mulatságos, de csak addig, amíg a masszőr rá nem jön, hogy az új pasija és Marianne régi férje ugyanaz a személy. És nem tehet róla, kezdi a másik nő szemével látni a férfit: tohonya, lusta, hájpacninak. Pedig előbb-utóbb muszáj döntenie, hogy kinek hisz: a saját vagy valaki más szemének.
▶ Trailer
A gépész
(2004) ⭐ 7.5 (5843)
Thriller Dráma
Trevor Reznik egy éve nem aludt már rendesen. Álmatlansága azonban nem szokványos inszomnia, hiszen folyamatos ébrenléte nem más, mint szakadatlan rémálmok sora, melyekben megdöbbentő paranoiák, bűnök, szorongások kísértik. Éjszakáit vagy a repülőtéri kávézóban tölti Marie-val, a felszolgálólánnyal, vagy egy prostituáltnál, Stevienél, akinek ő a legrendszeresebb kuncsaftja. Egy ideje azonban Trevorral egyre furcsább dolgok történnek. Ki hagy kódolt üzeneteket a lakásán? Miért kezd Marie egyre inkább hasonlítani az anyjára? Miért nem szólt neki Stevie arról, hogy jól ismeri új munkatársát, Ivánt? És egyáltalán, ki valójában Iván? A férfi egyre zavaróbb és nyugtalanítóbb, mintha állandóan őt figyelné. Mi történik vele tulajdonképpen? Összeesküvés áldozata lett vagy az egész csak meggyötört elméjének képzelgése?
▶ Trailer
Szupercella
(2013) ⭐ 6.7 (5351)
Akció Thriller
A sikeres szökés három tényezőtől függ: az alaprajz ismerete, a rendszer átlátása, és segítség a falakon kívülről. Ray Breslin egy biztonsági rendszerekkel foglalkozó hatóságnak dolgozik, börtönöket tesztelnek. Ray a legjobb emberük, ő az, aki képes megszökni bármilyen börtönből. A szervezet nagy megbízásra készül: elvállalják, hogy megvizsgálják az ultrabiztonságos, high-tech eszközökkel felszerelt intézmény, a Sírkő nevű szuperbörtön szökésállóságát. Azonban hiba csúszik a rendszerbe, Rayt elrabolják, és bebörtönzik. Mivel a Sírkő létezéséről is csak kevesen tudnak, a teljesen magára maradt Ray nem számíthat külső segítségre. Olyan elítéltek között kell társra találnia, akiket kivetett a társadalom, és már senkinek sem kellenek. Ilyen Emil Rottmayer is, akit sikerül maga mellé állítania: meggyőzi, hogy vegyen részt merész, szinte lehetetlennek tűnő tervének kivitelezésben.
▶ Trailer